A hatalom változatlan szabálya, hogy jobb még azelőtt levágni a fejeket, hogy gondolkodni kezdenének, nehogy azután túl késő legyen. Egy meg nem nevezett ország fővárosában - a Vakság című regény helyszínén - a polgárok több mint hetven százaléka üres szavazólapot ad le a helyhatósági választásokon. A vezetők pánikba esnek, ám a megismételt voksoláson még ennél is lesújtóbb eredmény születik. A hatalom a történteket a rendszer elleni felforgató tevékenységként és a demokrácia elleni aljas támadásként értékeli: szükségállapotot hirdetnek, önkényes letartóztatások kezdődnek, a város ostromzár alá kerül, és egy rendőrfelügyelőt bíznak meg a háttérben sejtett összeesküvés felgöngyölítésével. Amikor egy névtelen feljelentő levélből kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy asszony, aki nem veszítette el a látását, a hatóságok úgy érzik, megtalálták a bűnbakot. S mire a felügyelőnek feltámad a lelkiismerete, már beindultak az elnyomó gépezet fogaskerekei. Saramago regénye sötét, kíméletlen, mégis fanyar humorral átszőtt politikai példázat arról, hogyan válhat egy demokrácia az elnyomás és a hazug politikai propaganda játékszerévé. Míg a Vakság a hatalom romlottságának mikrokozmoszát állította elénk, addig a Megvilágosodásban megjelennek világunk nagypályás politikai zsarnokai: az értelem eltorzítói és az egyetemes hazudozók. Ursula K. Le Guin